Na ez a hét eleji pihenés valójában csak vicc volt, én sem gondoltam komolyan. De tulképp azt már nem tudom, miért időzítettem hétfői napra rokonlátogatást. Eredetileg időt és benzint szerettem volna spórolni, gondoltam, letudunk egy úttal egyszerre több dolgot, de persze közel nem lett belőle ilyen laza kis kiruccanás.
Szóval tegnap anyósomékhoz mentünk, ebéddel és finom palacsintával vártak minket. :) És mint korábban már emlegettem, mi olyan veszett jó család vagyunk, hogy csodák csodájára, a Mikulás itt is gondolt ránk. ;)
Annyira azért tényleg nem tudtam lazítani, mert a szokásos hétfői munkamorál most is megvolt. Eredetileg ugyebár munka-ügyben jártunk erre, így Balázzsal elszökkentünk ezt-azt beszerezni, de kihasználva a helyzetet, Hunikát otthagytuk a nagyszülőknél. :) Különösebben nem hiányoztunk neki, főleg, hogy átmentek a Bálinték is, úgyhogy unatkoznia nem kellett. :) Na, de a nagy lófrálásban végül csak a munkára és felmérésre nem maradt idő, így napirendre kellett tűzni egy keddi Pestezést is.
Huninak szerettünk volna most is gyerekülést venni, de Balázs megint abba a Brendonba ment, ahol már múltkor sem volt megfelelő színű, és ez most sem volt másképp, így ezúttal sem vettünk.
Aztán visszamentünk Hunorkáért, aki tényleg nagyon belefeledkezett a játékba. ;) Elég későre járt már, így lassan hazafelé kellett indulnunk. Anyósom mindenáron tojást akart nekünk csomagolni, de miután Balázs a kocsiba való pakolásnál elejtette, nem éreztem túl jó ómennek... T.i. Balázsnak nincs szerencséje a tojásokkal, még a keresztelő előtt kezdte, mikor vásárlásnál már a pénztárnál odavágta, így elrepedt a többsége. De anyósom lelkesen kicserélte az elrepedt tojit, így mégiscsak elvittük magunkkal... Otthon aztán kipakolásnál - mondanom sem kell - a doboz tojás volt az első, amit Balázs a földhöz vágott. Ezúttal már nem úszták meg olyan simán a landolást, így a tojások a hűtőbe már be sem kerültek.
A vasárnapi kerék-kalandunk után megjegyeztem Balázsnak, hogy akkor most talán centíroztatni is kéne azt a gumit. Fújtatott, hápogott, egyszóval hülyének nézett, mondván, hogy azt ilyenkor automatikusan megcsinálják. Ja, mondom... Na erre mit tesz Isten, hétfő estére már csak kibukott a dolog, hogy valami mégsem stimmel a futóművel. Kedd reggel Balázska így már a "helyi" gumisnál kezdett. De hogy ennyire ne legyen kerek a történet, kiderült, a futóművet is állítani kellett. Összegeket már nem is mondok...
A minap délelőtt indultunk volna Pestre, pótolni a tegnapi gyalulást, felméréseket. Igen ám, de mielőtt kész lett volna az ebéd, Huni bealudt. Eredetileg úgy volt, hogy addig hagyjuk alduni, amíg meg nem fő a kajó, de aztán Balázs bekukkantott hozzá, és valahogy ott is ragadt, mert mindketten csak órák múlva kerültek elő a hálószobából. Nekem meg persze nem volt szívem felébreszteni őket, amiért végül mégiscsak én lettem a mumus. De ez mindig így van, ha kivételesen jót akarok. :D Különben még jól is jött egy kis csend, végre nyugodtan dolgozhattam.
Du. 3 előtt nem sokkal kezdtünk el tépetni a főváros irányába. (Lehet, be is mértek a sztrádán az unatkozó rendőrök...) Mivel a műhelybe már másfél órával a felmérések előtt értünk, Balázs azt számolgatta, hogy szinte semmire nem lesz ideje, felmérések után vissza kell jönnünk egy kis éjszakai melóra. Amíg ezen morfondíroztunk, kiderült, hogy a nagy kapkodásban a "felmérős cucc" otthon maradt a mappákkal együtt. Lényegében minden, ami miatt ma mentünk. Mivel az aktuális munkalapok is közte voltak, így az anyagot sem tudta legyártani. A felmérés sem volt így kivitelezhető, mert munkalapok, katalógus, távolságmérő, miegymás nélkül nem szerencsés menni. Még az volt a mákom, hogy a telefonomból vissza tudtam okoskodni az aznapi felméréseket, így le tudtam mondani, illetve egy helyre ki is szálltunk, mert oda alig kellett volna pár dolog. (Minden esetre foglaló-átvételis papír azért kellett volna, de ez már szinte részletkérdés.)
A dolog következményeképpen holnap hajnali 5-kor megint jöhet a Balázs. Na ennyit a fölösleges út-spórolásokról. :D
Közben még kiderült, hogy az aktuálisan futó munkáinkkal egyéb kavarások is akadtak, ami számunkra nem kis bosszúságot, felesleges kört és anyagi kintlevőséget jelent. De mikor ezt megtudtuk, már csak röhögtünk kínunkban. Azt hiszem, finoman fogalmazok, ha azt mondom, ez nem a mi hetünk. Nem tudom, mi jöhet még.
Utolsó kommentek