A fenti idézet valami óriásplakátról való, de szerintem jó. Nagyjából tükrözi is aktuális lelkiállapotomat. Alapvetően már a "szülés előtti depresszió" is kezd rajtam eluralkodni. Bár hiavatalosan csak az after-verzióról tudok, úgy látszik, nálam inkább a "pre-depi" dominál.
Ami leginkább bánt, hogy már hetek (hónapok) óta haszontalan, sőt mi több, inkább csak teher vagyok a családom számára. Ők ezt persze próbálják tolerálni, de azért sokszor tudom, hogy nehezítő körülmény vagyok. Hogy csak pár példát említsek, bárhová megyünk, folyton miattam kell pisilőhely után kajtatni. Vagy a legutóbbi kirándulásnál is igencsak hátráltattam a menetet. De éppen Hunorka deportálásáról is beszélhetnék, hiszen hiába én vagyok az anyja, mondhatni képtelen vagyok az ellátására, ami nagyon bánt - ezért kell szegénynek naponta hajnalban kelnie, éjszaka hazajönnie, és közben távol lennie tőlünk. :( Ennek a hurcolászásnak az volt az előzménye, hogy kb. 1 hónappal ezelőtt elkezdett görcsölgetni a hasam, és akkor egy soron kívüli dokilátogatást ejtettünk meg, amikoris egyéb előírások (bogyók, pihenés, stb.) mellett az erőlködés, Huni-emelgetés tiltólistára került. Persze ezt az izgága kölköt csak úgy szép szóval nem lehet ide-oda csalogatni, lefektetni, átpelusozni, ezért alakult így, hogy azóta ha Balázs nem tud itthon lenni, viszi magával a nagyszülőkhöz megőrzésre. Ez az előírás első sorban a 36. hétig tartott, mondván, hogy legalább addig húzzam ki, nehogy koraszülés legyen a dologból. Ez sok pihenéssel működött is, azon már rég túlvagyunk (jelenleg a 38. hét közepén járok), és mondanám, hogy innentől aztán teljesen mindegy már, lesz ami lesz, felügyelhetem a Hunort amennyire tudom, csak most meg az szól ellene, hogy szinte semmi de semmi nincs még előkészítve a szülést megelőzendően. Értem ezalatt a gyerekek szobáját, Hunika ágyát, néhány gyerekcuccot, vagy a folyamatos plusz munkaerő biztosítását. Úgyhogy megintcsak ott vagyunk, ahol a part szakad. Mindez persze külön lelki teher most számomra, mert bár jó esetben akár szeptember 7-ig is kihúzom, a gyakorlatban viszont bármelyik nap beindulhat a szülés... (Ez különösen akkor jó, amikor Balázs Pesten van, és én órákig nem tudom őt elérni telefonon.)
A mai nap még plusz rátett egy lapáttal. Bár előzetesen az volt a felállás, hogy a szülést követően Balázsnak már nem kell Pestre rohangálnia napi szinten (ezáltal részben tehermentesítve lennék, amíg nem nagyon tudok mozogni a - vélhetően műtéti - heggel), lesz plusz (pesti) munkaerőnk, és a bálványosi műhely is sínen lesz, ehhez képest az ezzel kapcsolatos intéznivalók késnek, az itthontartózkodását illetően pedig Balázs közölte, hogy felejtsem el... Azt hiszem, most már be is sokallt, ami lényegében várható volt, mert most az ő nyakába is sokminden zúdult, és amit leginkább a kis Ördögfiókánk (Hunika) nehezít meg. De ez meg engem sokkolt, mert így már sokkal bonyolultabb a helyzet, még ha a Mama ide is fog jönni (ami még szintén nagyon talányos), akkor sem oldódik meg teljesen a helyzet. Úgyhogy ez már az utolsó csepp volt nálam a pohárban. Kiborultam, de azóta meg már inkább csak röhögök kínomban.
Mondjuk röhögésre éppen a Huni is ad okot bőven. Az előbb éppen "fűszoknyában" libbent be a lakásba, miután eltaknyolhatott a kertben (a pelusára egy adag fűcsomó tapadt). :P Előtte meg köhögésre nézett ki Balázs a teraszra. Kis lököttkém nem beleszagolt a bodzacefrébe? :) Annak ellenére, hogy tudja jól, nem szabadna levennie a hordó fedelét, de hát Huni nem az a típus, aki be is tartja a szabályokat.
Amúgy ő meg (velem egyetemben) nagyon boldog, hogy végre velünk lehet. Mostanában rájött a lelki, tegnap este már nem is akarta elengedni Balázst felmérni, úgy sírt, hogy végülis vitte magával (apósostul). Persze ilyenkor a szívem szakad meg, és rettenetesen bánt, hogy még mindig nem tudtunk erre a "lepasszolásra" semmilyen épkézláb megoldást kitalálni.
A mai napon egyébként megint megkíséreltünk beszerezni Hunornak egy kiságyat. Tiszta röhely, de sehol nem lehet kapni, ahol esetleg lenne, ott csak rendelésre, 2-3 hetes átfutással, ami nekünk már rég késő, de amúgy is csak 40-60 ezer forintos áron (amiben persze a matrac még nincs benne). Úgyhogy felmérve a helyzetet, Balázs végre csak hajlik a kiságy sajátkezűleg történő elkészítésére.
A körte-tartósítás továbbra is folyik nálunk. Szó szerint folyik. Igaz, elég hosszadalmas folyamat, de remélem, a végeredményért megéri majd. :) Bár jómagam annyira nem rajongok az efféle nedűért, illetve előre láthatólag kb. egy évig még nem is igen rajonghatok.
Megint tart a Mekiben a "pohár-szezon". :P Csak ezúttal nem a hagyományos, női alakot imitáló kokakólás poharakért mehet a harc, hanem most (szintén Cocás) fémdobozos üdítő alakú, amúgy üveg poharakat osztanak, a korábbival azonos 6 színben. Aki esetleg szintén ilyenre hajt, annak szólok, hogy a pohár csak "Mc Menü Pusz"-hoz, és szénsavas üdítő választása esetén jár! Nekem persze okvetlenül gazdagítanom kell a háztartásunk pohár-állományát. :)
Balázstól kaptam a héten egy könyvet, az a címe, hogy Bio méhészet. :) Tudni illik, én most a méhtartás felé kacsintgatok már egy ideje. Bár a hely adta körülmények itt biztosan nem tennék lehetővé bioméz előállítását, azért vonzó a gondolat. Egyébként a megvalósítással perpill türelmes vagyok, mert tudom, az idén már biztos nem tudnék nekikezdeni, és utána is kérdéses, hogy a gyerekek mellett mikor.
Na, most megyek, mert már kezd kiidegelni A Család. Azt hiszem, mégiscsak találó lett a blog elnevezése...
Utolsó kommentek