Hogy mire ez a nagy vigyor? Akaratlanul is mosolyt csal az arcomra, ha visszagondolok vasárnapi túránkra. ;) Szép volt, jó volt, kalandos volt - de megcsináltuk! :) :)
Egy keményebb ládaszerzés története :)
A szombati munkanapból most mi sem maradtunk ki, ezért a hétvégének csak a második napját élvezhettük szabadon. Reggel még különféle teendőket intéztünk, Hunor tanult, így délután indultunk el felfedezni. Most "csak" egy ládát cserkésztünk be, de azért viszont jól megdolgoztunk. :D
Odaérve nagyon kétkedve méregettük ezt az elénk magasodó valamit. Na persze akkor kellett volna lefotózni, de úgy le voltunk foglalva annak kinézetével, hogy eszünkben sem volt. (Gondoltuk, majd utána...)
De hogy mégis, némi elképzelésetek legyen róla, ezeket a képeket lopkodtam össze a netről. :)
Ez itt tehát a Gulács-hegy, élőben legalább ilyen magas, csúcsos, meredek és sziklás. :)
Mellesleg először feltételeztük, hogy a láda BIZTOSAN nem a csúcson van. Mert az kizárt. :)
Fel a csúcsra!
És de, a GPS-en alaposan szemügyre véve a térkép magasságvonalait egyértelműen látszott, hogy az bizony a legtetején van elrejtve. Szóval a feladat adott volt: oda, fel - de hogyan.
Délután 4 körül indultunk fel, így szedtük a csülkeinket, hogy még időben vissza tudjunk érni a kocsihoz. Volt bennem némi kétely, az aprónép vajon hogy fogja bírni a menetet, de ez inkább fordítva alakult. Mi "öregek" loholtunk utánuk, néha "várjatok meg minket is!", "lassítsatok!" felkiáltásokkal. (És ezt most minden túlzás nélkül írom. Úgy tűnik, túl vagyunk már azon a ponton, amikor a gyerekek erőnlétéhez kellett igazítani az efféle meneteket.)
Innentől viszont már tényleg saját fotóink következnek! :)
Rejtélyes és bizarr hely :) :)
Szóval elindultunk felfelé. Vicces volt, mert Hunor elsősorban geológiai szempontból kommentálta folyamatosan a látottakat ("Ez itt egy meteorit darab!"), míg Nimród inkább biológiai oldalról közelítette meg ("Itt valamikor dinók jártak..."). :)
Az elvarázsolt erdő...
A rejtélyes forrás kifolyása... ;)
Amikor felfelé menet elértünk a forráshoz (ez úgy az út alsó negyedében lehet), én kicsit hátra maradtam fotózni. Nem sokkal maradtam le mögöttük, pár méterrel előttem baktatott a kis csapat. Mégis, mikor éppen elhagytam a forrást, erőteljesebb csobogásra, zubogásra lettem figyelmes. Nem is igazán értettem okát, mivel száraz időben voltunk, eső miatt nem nőhetett meg hirtelen a vízhozam. Kérdeztem Balázst, hogy ez meg micsoda, de ő - mivel már feljebb járt - nem igazán hallhatta, ezért csak nézett rám hülyén, miről beszélek. Így inkább én is elhessegettem a gondolatot, talán csak a hely akusztikája lehetett más az adott ponton...
A forrás kifolyó vize
Nem vagyunk egyedül
Felfelé menet több helyen is jelentős vaddisznó-túrásokat láttunk. Néhol az út mentén, néhol közvetlenül a turista-útvonalat túrták fel. Miután ezt konstatáltuk, a hitelesség kedvéért némi mély röfögést is hallottunk hozzá...
Kemény terep és geológiai csodák
Az út néhol határozottan meredek
És itt sem a kamera dőlt meg, vagy a család áll szögben ;)
Megcsodáltuk a "bazalt-folyamot"
Ebben meg az volt a poén, hogy éppen indulásunk után néztük, ahogy cserélik vasúti a talpfákat, s vele a bazalt-aljzatot. (Biztosan nem így hívják, de tudjátok, miről beszélek. :P ) Még kérdeztem is Balázst, honnan a túróból szednek ennyi kőzúzalékot. Na, erre persze nevetve mutatta: tessék, ITT vannak a köveid! :) És valóban: tankönyvbe illő mennyiség tárult elénk, az út is ezen vezetett keresztül.
A kézzel fogható csoda: "orgonasípok" testközelből!!
Mindig is csodáltam ezeket a bazaltsípokat, ahogy a tanúhegyek környékén kocsikáztunk. De mindig olyan magasan voltak, számunkra elérhetetlen, meredek hegyek csúcsán... (Eddig egyedül Hegyestűnél sikerült valami hasonlót közelről meglesnem.) Igaz, a meredekségből itt sem volt hiány, de most kézzel foghatóan ott sorakoztak előttünk. Szívesen hazavittem volna egyet-kettőt. :P
Bazaltsípok sorakoznak (a fényképező vízszintben volt)
Erdei növényzet: egy kis páfrány :)
A panoráma mindenért kárpótolt: csodálatos kilátás a Balatonra
Kisebb pihenők a csúcspontig
Minden kiálló bazalttömbre le kellett csüccsenni :)
:)
Kukkantás le a mélybe (hát igen, a keskeny, meredek út itt sem volt egy életbiztosítás :P )
Már nincs sok hátra a csúcsig
Itt fent már jóval ritkásabb út vezet (az első szakaszon végig erdőben jöttünk).
Felértünk a csúcsra!!
A csúcspont egyébként valóban olyan, mint amilyennek lentről elképzeli az ember. Egy pár négyzetméretes kis - aránylag - sík terület, meredek lejtőkkel szegélyezve.
Mögöttünk (jobb középen) a magassági pont
Nimcsi a csúcsponton :)
Letekintés
Kalandok egy sötét erdőben...
A csúcsra ugyan sikerült felérnünk világosban, de egy kicsit elidőztünk a láda keresésével. Végül az is meglett. Részletesebb leírást, információkat, fotókat találtok a helyről, annak adatlapján (érdemes megnézni): GCGULA.
Mikor lefelé indultunk, a nap már kezdett lebukni, így visszafelé méginkább iparkodtunk... Persze azért csak módjával - a cipőm igencsak csúszott a meredek utakon, köveken.
De hogy visszafelé se maradjunk esemény nélkül. :) Fél út körül már igencsak szürkületben jártunk, majd lent, az erdős részen már egyre inkább ránksötétedett. Szegény Nimike meg elkezdett rémüldözni a vaddisznók gondolatától. Balázs nyugtatta, mondta neki, azok nem jönnek ide, mert félnek tőlünk. Csak akkor lehetnek veszélyesek, ha kicsinyeik vannak, mert azokat védik, de az meg pont nem ebben az évszakban van. Hát jó, erre Nimród felderült mosollyal: "Én nem bántanám a kicsi disznókat! Csak megsimogatnám őket!!" :D
Biztos ami tuti, ezt követően ismét röfögést hallottunk... Ezek állítólag tartanak tőlünk, így az eddigi csitítgatást ("Psszt, gyerekek, erdőben vagyunk!") elég aktív csörtetésre cseréltük le, hogy a sötétben is kiszúrjanak minket az állatok. :D Szerintem roppant viccesek lehettünk, ahogy halálra vált arccal (már aki), hangosan tapsolva, kurjongatva, mobiltelefonnal világítva botorkáltunk a sötét erdőben. :D Így utólag legalábbis komikusan hat. ;)
A forrást tehát már "elemlámpával" értük el. Még szerencse, hogy éppen a napokban töltöttem le egy igen erős fényű zseblámpás mobilalkalmazást... Itt egyébként sem ártott figyelni, a víztől felázott talajt egy kisebb kiugróval kerültük meg, igyekeztünk a lábunk elé nézni, nehogy pont a sár közepébe lépjünk...
Míg így ügyeskedtünk (a sötét erdőben, vaddisznókkal környékezve ugye), egyszer csak egy síron túli, mély, öblös, kongó-buggyanó hang szólalt meg mellettünk. Na akkor már az én lábam is földbe gyökerezett. Mi több, leblokkoltam. Szerencsére Bazsa hamar rájött a turpisságra. Éppen a forrás "kútja" mellett álltunk, és egy gázbuborék tört elő a mélyből. A sztorit alátámasztja, hogy ezt követően jelentősen vissza is apadt a kifolyó víz. Valamint magyarázattal szolgál a felfelé jövet tapasztalt vízhozam-ingadozásra, és hogy miért nem iható a forrás vize.
Ezt követően viszont már aránylag simán (némi csaláncsípéssel gazdagodva) és egyszerűen értünk vissza a kényelmet, biztonságot, pihenést nyújtó kocsiba. :) :)
(A hegyet pedig a sötét miatt nem tudtuk már alulról lefotózni.)
Utolsó kommentek