10 év elteltével még mindig az vigasztal, hogy az idő időtlen, a távolság relatív, a "világok" közötti átjárás pedig ott van az orrunk előtt. Féreglyuk sem kell hozzá, csak meghallani a belső csendet, a szív hangját, és megérezni, hogy jobb életre tért szeretteink ugyanúgy ott maradnak velünk, mellettünk, csak más minőségben. Túlságosan materialisták vagyunk ahhoz, hogy ezt a test nélküli kapcsolatot megértsük. Néha a "kis halál", az álmaink segítenek, hogy vizuális képet is kapjunk. De csak a szívünk súgja azt, hogy ez tényleg él és működik. Meg a néha maguktól lepottyanó tárgyak...
Papa, + 2006.02.13.
/Szerettem volna egy fotót, s most végre felleltem a régi képeink között. 2003. január 25-én készült, biztosan egy hétvégi látogatáson jártunk éppen Kaszáson./
Utolsó kommentek