A mai napon kettesben vagyunk itthon Hunival. Ez általában így szokott lenni keddenenként, és mivel ilyenkor sokszor nem bírok vele, ezért estére már félig megőszülök; mire Balázskám hazaér, négykézláb mászom el az ágyig. Már úgy szokott reggel elköszönni is, hogy "Aztán jó nagy legyen Anya feje, mire hazaérek!" Hát igen, az szokott lenni.
Az előbb például a kis tízóraijának a szőnyegbe való beletrancsírozásával lepett meg. Alapjában véve Hunor igen jó evő (volt), míg más babákat szikte tömni kellett, addig ő vidáman falta a céklát, sütőtököt, bármit. Tényleg bármit, ráadásul nem kis mennyiségben. Most sem lenne vele baj, de most már nagyon próbál önállósulni. Ami alapvetően tök jó lenne, de a gyakorlati kivitelezés elég sok fennakadást okoz. Például sokszor nem fogadja el tőlünk az ennivalót, inkább kapkod, őrjöng, kiveri a kezünkből, csak hogy ő tömhesse be. Ami egy kanalazós vagy puhább élelemnél elég sok bonyodalmat okoz. Ma példul trükkös akartam lenni, és a szokásos kis sonkás-sajtos szendvicskéje helyett kenyérdarabkákat, sajtkockákat és sonka-falatokat tettem a kis tányérjába. Evett is belőle, de sok került a szőnyegébe... Ráadásul mostanában zsákmányol a drága, mert a játékaiba beledugdosva itt-ott néha babapiskóta-darabkákat találunk. Gondolom, amikor adakozóbb kedvünkben vagyunk, elteszi őket rosszabb időkre.
Különben Balázskám meg felmérni, illetve dolgozni van ma Pesten. Mivel megrendeléseink havi egy-egy kivétellel budapesti címen vannak, így a kedd és csütörtök délutánok/esték többnyire a munkák felméregetésével (és a hozzá tartozó árajánlatok kiszámolásával) telnek. De nem panaszkodom, most legalább megy a szekér, legalábbis az érdeklődés nagy, remélhetőleg tényleges megrendelések is lesznek belőlük. :)
Utolsó kommentek