Akad bőven tennivalóm. A múltkor említett reklámot szerencsésen sikerült elintézni, ha minden jól megy, novembertől már izzani fognak a telefonok. ;)
Itt a negyedéves zárás, és még nem volt időm teljesen befejezni a számlák és menetlevelek elrendezgatését. Van még mit írkálnom, csinosítanom rajtuk. Igazából csak összegeznem kell őket, de az is eltart még egy darabig.
A védőoltást (egylőre) nem kértük végülis. Mondjuk én hajlottam volna rá, mert a streptococcussal nem vagyok kibékülve, de a szurkálást én sem támogatom. Hát, meglátjuk majd...
Hunya ma is kitett magáért. Szokás szerint levette délelőtt a fél zokniját, de ezúttal úgy el is tüntette, hogy nem találtam sehol. Végül kizárásos alapon megnéztem a sütőben is - hát ott volt! Azt hittem, az agyam eldobom, mikor láttam, hogy az amúgy csukott sütőben ott csücsül egy zokni a pizzatepsin... :) De lehetnek még más rejtekhelyei is, mert tegnap este pl. a TV-távirányító elemtartójának fedőlapját tüntette el valahová. Miután lefektettük, mi a Balázzsal kerestük egy darabig, de végül nem került elő. Ő viszont tudhatta hová dugta, mert ma délelőtt már azzal rohangált.
Apropó, távirányító. Általában nem lehet Hunor mellet rendesen TV-t nézni, mert ha megkaparintja a távirányítót, akkor rögtön elnyomkodja, de ezt már meséltem. Ezért tegnap cselesen kivettem belőle az egyik elemet, ja, mert amúgy az ő kis szőnyegén szoktunk este TV-zni. De most már ezzel sem mentem semmire: odajött, elvette az elemet, betette szépen a távirányítóba, úgy, ahogy azt kell, és elkapcsolta. Szóval ügyes a srác, egyre ügyesebb. :)
Rendszeresen kérdezi mindenki (tényleg mindenki) az amúgy jogos kérdést, hogy járkál-e már a Huni. Amire mindig mondjuk, hogy csak kapaszkodva. De az igazsághoz hozzá tartozik, hogy valószínűleg azért, mert nincs rászorulva, illetve nagyigazán lehetősége sincs rá, hogy egyedül járkáljon. Ha ugyanis elfeledkezik magáról, és a nagy teendői közben foglalt mindkét keze, akkor azért megáll egyedül a saját lábán. Tegnap például fogtam, és odaállítottam őt a szőnyegére, kicsit távolabb a korláttól, de mivel éppen a távirányítót szerelte mindkét kezével, így eszébe sem jutott kapaszkodni, és így állt vagy fél percen keresztül. Magyarul, ha túrórudikat függesztenék fel a kis ketrece fölött, akkor azért előbb-utóbb megkaparintaná őket. :)
Utolsó kommentek