Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.

Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

(Ady Endre: Héja-nász az avaron)

Most már nem kétséges: nyakunkon az ősz, de abból is a hidegebbik fajta. Fűtünk is rendesen. Szerencsére még mindig nem kellett tüzelőre költenünk, a nyáron felhalmozott fahulladékból van bőven. Azért nem mindegy, főleg, ha azt vesszük, hogy már másfél hónapja - ha nem is mindig, de naponta többször - megy a kandalló.
A kandalló amúgy nagyon klassz megoldás, nem bántam meg, főleg hogy vízteres, aminek az a lényege, hogy vizet (is) melegít, ami aztán - a "tök hagyományos" fűtés-megoldásokhoz hasonlóan - a radiátorokon folyik át. Igazán kényelmes és praktikus, és amikor egész napos távollét után esünk haza, 5-10 perc alatt totálisan fel tudjuk fűteni a lakást, szemben sok más megoldással.
Ami persze hátránya, hogy néha takarítani is kell. Ami nálunk zúzós időszakban heti egy hamutartály-ürítést jelent. Elvileg (és több-kevésbé gyakorlatilag is) öntisztító, így a korom le szokott égni az üvegéről (zárt kandallóbetétről lévén szó), de azért néha le is szoktuk takarítani; spéci kandallóüveg-tisztítószer kapható hozzá, ami a kormot leszedi, de a tömítést nem marja szét (egyéb tisztítószerek emiatt nem igen jók).
Sajna ha rosszkor nyitjuk ki az ajtót, jól be lehet vele füstölni és kormozni a lakást. Meg nálunk még az sem megoldott, hogy folyamatosan legyen melegünk. Kéne ugyanis egy jóóó nagy (kb. 1 m3) puffertartály, ami "vízes akkumulátorként" elraktározza a hőt, és akkor nem kéne éjszaka felkelni begyújtani. :P

A hétvégén nem igazán volt időm írni, de majd beszerkesztgetem a vasárnapi fotókat, és akkor beszámolok arról is.