Fú, most kicsit morcos vagyok. Az előbb ért véget a F1 VB, és csak megnyerte az a kis majomképű. Pedig Massa-nak drukkoltam, és kis híján össze is jött, de az utolsó kör végénél Hami feljött az 5. helyre, ami épp elég volt a világbajnoki győzelméhez. Amúgy leginkább Raikkönen-párti vagyok ha már nagyritkán Forma1-et nézek, de itt most az volt a tét, hogy ne Hamilton nyerjen...
(Utólagos megjegyzés: Bazsa rámszólt, ne írjam már így, hogy "majomképű", de mondtam neki, hogy sztem nem olvassa a blogot, és a szóismétlés elkerülése végett neveztem így; úgyhogy most már így marad, és ez úton is bocs, ha egy Hamilton-rajongó lelkébe gázoltam bele!)
Ma végre kaptam mignont. :) A szalonnásmignon óta szinte napi téma volt, de már nem akartam megkockáztatni egy újabb "cukrászati remekművet", ezért inkább autóba pattantunk, és cukiban megvettük. :)
Ma halottak napja van. De mint már mondottam, a temetőlátogatásokat korábban intéztük, hogy ne kelljen a tömegben zúznunk. Ennek ellenére ma is szívesen kimentem volna, kizárólag közeli családtagokhoz, mert tényleg nagyon meghitt hangulatú ilyenkor egy mécsesfényben úszó temető. Láttuk (mignonszerzésből jövet), Kőröshegyen is rengeteg kis piros és sárga mécsláng vibrált az éjszakában.
Persze Balázs most is rázendített szokásos antiszoci nótájára, hogy milyen már, aki csak halottaknapjakor megy el a temetőbe, az inkább ne menjen soha. (Meg a dolog bizniszháttere, meg minden.) Hát ő már csak ilyen. :) Egy részről még egyet is értek vele, mert kicsit nekem is furcsa a temetőben történő rokonra emlékezés (de ezt már korábban kifejtettem). Viszont másrészről ez szerintem baromira álszent duma! Most nem a Balázs szájából, de ilyen nagyképű szövegeket többniyre olyanok szoktak mondogatni, akik nem mennek ekkor sem, és máskor sem. Szerintem aki csak ilyenkor jut el, attól szép, ha ilyenkor elmegy, persze ez leginkább nem szépség kérdése. De nem járkálhatunk azért oda minden nap. Erről megint hosszabb kifejtést tarthatnék személyes nézőpontomból, de ami biztos, hogy nem szabad, hogy minden percünk az emlékekről vagy a kesergésről szóljon. Azt meg megintcsak nem tudhatjuk, hogy ki miért nem jut el esetleg az év többi napján. Szóval aki csak ilyenkor megy el, az szerintem jól teszi, ha legalább ilyenkor elmegy, és punktum!
Hasonló a véleményem a karácsony körüli mizériáról is. Bár tényleg meglehetősen elüzletiesedett az egész ünnep, ráadásul vicces, hogy még olyanok is karácsonyoznak, akiknek az egész eseményről (Megváltó megszületése, betlehemi csillag, satöbbi) lövésük sincs, sőt, még kifejezetten ellenzik is a vallást, de hát ez van. Ma már mindenkinek lehet karácsonya, még a zsidóknak is, pedig ők még mindig várják a csodát... Na jó, azért a "hűségesebbek" Hanukáznak ilyentájt. Akinek meg már végképp nincs jobb ötlete, az Hálaadást tart. Na az még egy igazán szép ünnep, egy olyan néptől, akinek az emberi jogok nyilatkozata és a szabadság a legfőbb eszméje. Érdekes, nem?
Na mindegy. Csak annyit akartam mindebből kihozni, hogy nem bírom azt a szöveget (sem), hogy minek karácsonykor jónak lenni, ha egész évben genyák vagyunk. Merthogy nem ilyenkor kell csak, bla bla bla. Hát szerintem meg épp ez a szép az egészben! Hogy ha már sokan egész évben bunkók vagyunk (nem kell ujjal mutogatni, én legalább felvállalom), legalább egyetlen nap, vagy jó esetben hét legyen, amikor mindezt félretesszük, és az emberi kapcsolatainkra koncentrálunk, figyelünk a másikra. Nem mondom, hogy "szeretjük egymást", mert egy érzést tényleg nem lehet eseményhez kötni, az akkor is jön (jó esetben), mikor veszekszünk vagy fújunk a másikra, de legalább megpróbálkozunk egy kis időre békességben, nyugalomban meglenni szeretteinkkel.
No, és most hogy ezt ilyen szépen leírtam, azt is el kell mondjam, mi ezt így is tesszük, sokszor alapból is (:P), de karikor mindenképpen. És ettől olyan áhitat-fílingbe kerülünk, amitől nagyon lelkisek és érzékenyek leszünk, ergo nem múlik el karácsony kiborulás, családi veszekedés nélkül. :D Szóval nálunk a kígyó a farkába harap, mert annyira jól csináljuk. De hát ez van, legfontosabb a szeretet és a békesség. :D
Különben nálunk már elkezdődött a ráhangolódás. Na neem, ennyire előre azért nem vagyunk "jók", csak Balázs egyik nap feltett a kandallóra egy kis "Advent" illatú (tényleg ez van ráírva) illóolajat. Én meg fél napig keresgéltem, honnan jön ez a fahéjas, narancsos "Karácsonyi Milford tea"-illat, de csak nem árulta el, egész véletlenül vettem észre a turpisságot. :)
Munka. A jövő héttől elvileg már futni fognak a korábban említett "offline" reklámjaink. Hogy pontosan mi, még mindig nem írnám le taktikai okokból, aki közeli, az már úgyis tudja, aki még nem de kíváncsi, az kérdezze meg élőben. :) Világmegváltást nem várok tőle, de azért nagyon kíváncsi vagyok a hatására.
Amúgy most megint egész nyűglődős időszakunk van. Az érdeklődés folyamatos, Balázska orrba-szájba felmérni kószál, de közben munkák meg alig realizálódnak belőlük. Persze ilyenkor megesik, hogy egyszercsak hirtelen mindenki visszaszól, hogy mielőbbre kell neki, de addig elég kiábrándító a helyzet.
No, tegnap elindult megint a Szombat esti láz című táncitáncis műsor a magyar RTL-en. Elég későn adták, de olyan passzban voltam, hogy megnéztem. Hát nem semmi az az öregasszony ott a zsűriben. A nagymamám lehetne, de olyan jól összerakták, hogy ráncok nélkül akár huszonéves pasival is kavarhatna (ja, nem az enyémmel!). ((Előre hallom Balázs fölhorkanását, hogy ő nem a pasim, hanem a férjem - ezt az előkelő titulust nagyon szigorúan veszi, pedig tudja jól, hogy ha "pasizom" őt, az nálam pozitíumot jelent rá nézve.)) Na jó, szeretnék én is így kinézni 80 évesen, de persze nem bármi áron.
Aztán ott van még a Markó Robi és az Angyal Andris is, akiket vicces, de tök más-más helyekről ismerek. Mindkettőjükkel jó rég nem találkoztam már, ezért furcsa most őket a TV-ből viszontlátni, főleg együtt - bár azt már régóta tudtam, hogy versenytáncolnak, kitűnő eredményekkel.
Robival még ezer éve kajak-kenuzni jártunk, illetve az edzés-társaság egy nagyon jó csapat volt, akikkel naponta kirándulni, sétálgatni, és egyéb programokra jártunk (nem részlezetem, mert gyerekkori csínytevéseink is akadtak bőséggel). Csak aztán ő gyakran tartózkodott hosszabb időre Ausztráliában, és lassan a társaság is szétszéledt, így ma már csak legfeljebb interneten "látjuk egymást". Minden esetre utolsó találkozásunkkor még legalább egy fejjel alacsonyabb volt. :D
Az Andris meg a Bea barátnőm osztálytársa volt, akiről később kiderült, hogy még rokoni kapcsolat is van köztünk. De ez már bonyodalmas, most inkább nem állok neki családfát rajzolgatni. :) Minden esetre pár éve még ő is tök máshogy nézett ki.
Különben maga a műsor annyira nem volt nagy durranás, szerintem voltak elég felejthető produkciók is. Persze én még ígysem táncolok, de ez most más kérdés. :D A Rózsa Gyuri a lányával táncolt, de igazából táncos elemek nem nagyon voltak benne, inkább csak ide-oda lépkedett. Ők is lettek a kiesők a végén.
Közben Hunorkám is teszi a napi kis csínytevéseit. Egyik nap már olyannyira járókeretnek használta a kis ketrecét, hogy szabályosan jött-ment vela a nappaliban. Odavitte az étkezőasztalhoz, ahol elzsákmányolt egy zacsi sajtostallért, lecsücsült, és belakmározott belőle. Aztán még a kandallóbegyújtáshoz felhalmozott papírkupacot is átrámolta. Na akkor fogtam magam, és odakötöztem a ketrecét a radiátorhoz, hogy véget vessek ennek a garázdálkodásnak. A rögzítés az sikerült is, de azóta is balhézik miatta, hogy nem tudja elhúzni a rácsot.
Egyébként továbbra is művel aranyos dolgokat. Például ha rászólunk, hogy miért vette le a zokniját, rögtön megpróbálja "felvenni", vagy legalábbis gyorsan ráteszi, ráhajtogatja a kis lábfejére. Olyan aranyos ilyenkor. :)
Hú, látom jó hosszúra sikerült ez a mai bejegyzés, de már kellett, mert több napja hol időm, hol ihletem nem volt írni. Megyek, boldogítom egy kicsit a Bazsát. :))
Utolsó kommentek