Na, ez a téma már gyanítottam, hogy elő fog jönni. Lényegében napi kérdés, hogy milyen kapcsolatban is kell, vagy kellene állnunk a megrendelőinkkel, érdeklődőinkkel.
Ha nagyon racionális akarok lenni, azt mondom, hogy ők adják a pénzt, mi adjuk a szolgáltatást. Ők elmondják, mit szeretnének, leadják a rendelést, mi felvilágosítást és tanácsot adunk, majd elvégezzük a megrendelt munkát, slussz. De ez persze a gyakorlatban nem így működik. Mindannyian érző lények vagyunk, így az ügyfeleink is, ezért elkerülhetetlen, hogy a szakmai jellegű megbeszéléshez közvetlenül nem kapcsolódó témák is előjöjjenek. Általában érdeklődve hallgatom a megrendelések humánus hátterét is, hiszen ezzel is kicsit jobban megismerjük a megrendelőt, jobban belelátunk az adott helyzetbe, így érdemben segíteni tudjuk a döntést, személyesebb tanácsot tudunk adni a kivitelezést illetően. Amíg a történet itt megáll, addig rendben is volnánk, de a gondok ott kezdődnek, mikor az ügyfél személyes problémája számunkra negatív anyagi vonzattal jár; és én általában ennél a pontnál szeretem/-ném meghúzni a határt.
Gondolom már senki nem érti, miről gagyogok, nem baj. :) Magyarán, ha elmeséli az érdeklődő, hogy ideiglenesen költöznek az adott lakásba, és kicsi a hely, akkor javaslom neki, hogy rendelje lucfenyőből a galériát, mert költözésnél valszeg nem fogja tudni magával vinni, de árban olcsóbb (mint a borovi), viszont leszakadni ugyanúgy nem tud, stb. Szóval nem zavar, mikor beavat a magánéletébe, akár, még ha a galériához nem is kapcsolódik. Ki tudja, talán nincs is senki, akinek elmesélheti az életét... (Bár ilyenkor is kellemetlen tud lenni, hogy közben nem haladok a további munkákkal, és még a telefonszámlánk is hízik, rááááadásul még ugye ott a Hunorka is.) De amikor a felvett megrendelést akarják két nappal a munka előtt lemondani családi okra hivatkozva, vagy harmadszorra hívnak ki potyára felmérni valamilyen ürüggyel, miközben meg sem akarják rendelni, akkor már nem szívesen bólintok rá. Most erre biztosan sokan azt gondolják, hogy mennyire szívtelen vagyok. Talán igen. Egy valamit azért nem felejthetünk el, hogy ez a munkánk, amiből élünk, és az ilyen jellegű "szívességeknek" anyagi vonzata van számunkra. Valójában rettenetesen nehéz dönteni egy-egy ilyen szituációban. Elvileg a munka előtt visszamondott megrendelés esetén a foglaló összege nálunk marad, így ha időpontot módosít lastminute a megrendelő, akkor újból ki kéne fizetnie azt. Elvileg. Gyakorlatilag viszont ezt mindig igyekszünk elkerülni, hiszen mi sem akarjuk őket kizsákmányolni. Másik oldalról viszont ilyenkor nekünk ott marad üresen a munkanap, amikoris nem tudjuk kitermelni az aznapra eső költségeinket: bérleti díjat, járulékokat, kutyafüléket... Az egyik legkínosabb téma talán az elhalálozásra való hivatkozás. Régebben ilyennel rendszeresen találkoztunk, és sajnos (?) volt, aki csak kamuzott (már nem emlékezett ránk az illető, de egy évvel előtte ugyanannak a családtagnak a halálára hivatkozva mondta vissza a munkát), illetve más kifogásoknál is néha kilóg a lóláb. De ezt mégiscsak óvatosan kell kezelnünk, mert akinél tényleges a probléma, azt nem kell mondanom, hogy kisebb gondja is nagyobb, mint egy galéria-rendelés. Viszont a másik oldalon nekünk ott marad a kifizetetlen munka, anyag...
Ebben a kérdésben még mindig nem tudom, mi a tisztességes és az ésszerű közötti egészséges balansz. Pedig már évek óta agyalok rajta, mégis mindig fejfájást okoz nekünk, hiszen minden eset annyira egyedi.
Ma a Tomikával is előjött ez a téma, aki kerekperec felvállalta, hogy néha paraszt módon viselkedik, ha a vevők magánjellegű nyöszörgéseit kell hallgatnia - miközben három telefonon keresik, vár rá két vevő, árajánlatot kéne írnia, és még nap végéig a mellékhelyiségbe is szeretne eljutni... :) Szerintem meg lehet érteni őt is. Igazából a főcím is tőle jött, idézem: "az ember vagy megoldja mindenki problémáját, megsimogatja amacskáját, elbeszélget órákat, vagy dolgozik"
De most már csak előhozom, honnan is került elő ez az egész. :) Szóóóval, legutóbbi veszekedésünk alkalmával ( :P ) Balázs a fejemhez vágta, hogy korábban "panaszkodtak" rám többen is felméréskor, miszerint flegma voltam a telefonban. :S Ez nem túl jó. Azóta ezen agyalok, vajon kiknek és mikor lehetett ez a véleménye. Pedig én az a macskasímogatós típus vagyok, igaz, egy szinten túl azért már nálam is elszakad a cérna. :D Bizonyára ez a réteg a "kemény mag" lehetett, akiknél már-már néha felmerül, hogy szándékosan nem akarják megérteni, amit fél órája magyarázok. (Megjegyzem, máskor meg az a baja a Bazsának, ha túl sokat dumálok - szerinte fölöslegesen.)
Minden esetre rögtön felmerült bennem a kérdés, hogy az érintett személyek (állítólag több is volt) vajon azonosak-e azokkal az ügyfelekkel, akik meg nekem szídják hosszasan a Balázst, miszerint a felmérésnél úgy elrohant (ez általában azok véleménye, akiknél 45 percnyire nyúlik az amúgy 5 perces felmérés), meg hogy nem mondott el semmit, és nem mutogatott fotókat sem (Balázs verziója szerint ez legalább fél órányi magyarázást és a fotóalbum 5x-i átlapozását jelenti).
Azért álmatlan éjszakáim nem lesznek tőle, mert ez szerencsére csak a túlsó véglet, abba már beletörődtem, hogy mindenkinek úgysem fogok (fogunk) megfelelni, viszont akinek sikerül egy-egy tanáccsal segíteni, az hálás szokott érte lenni, és ez szerintem tök jó érzés, ilyenkor mindig lelkesen csinálom tovább a munkámat. (Amíg ki nem akaszt valaki, amikoris megintcsak megállapítom, hogy inkább megyek tököt ültetni.)
A blogot illetően gyakran kerülök komoly dilemmába, miről is merjek írni, vagy mi az, amiről már nem kéne. Tulajdonképpen publikus, ezért nagyon intim és személyes témákat nem érinthetek, viszont mégis néha bele-bele kóstolok olyan kérdésekbe, amiknek a részletesebb taglalása (különösen a privát nézeteink, dolgokról vagy személyekről alkotott véleményünk) kisebb botrányokat keltene. Ígyis néha apróbb morgolódások kísérik egy-egy bejegyzésemet. De ahhoz képest, amire eleinte számítottam, teljesen csendben lesegeti mindenki. :) Valójában ez az oka annak, hogy csak most kezdtem el személyes webnaplót írni; ezt megelőzően ugyanis nagyon sokat agyaltam, hogy lehet úgy írni őszintén, hogy sokszor pont a lényeget, személyes érzéseimet, felháborodásomat, véleményemet nem fejthetem ki. Hát nagyon nehezen!
Utolsó kommentek