Eléggé padlóra kerültünk, több szempontból is. Tegnap kiderült, hogy (aznapi határidővel) be kell fizetnünk negyed milliónyi Áfát az elmúlt negyedévre. Ez elég rosszul esett, főleg, hogy legalább százezer forinttal kevesebbre számítottunk. Ennek oka, hogy sajnos elég sokmindenre nem igényelhető vissza az Áfa (annak ellenére, hogy tartalmaz bőven), ilyen például - mint megtudtam - a parkolási díj, a benzinköltség, és még sok minden, amiből bőven fogyasztunk, de csak úgymond költségként írható le. Egyébként ez a nagy összeg most a decemberi nagy munkák böjtje - pedig már kezdtük úgy érezni, hogy végre marad valami a kasszában; és még hátra vannak az éves adózások...
A java még csak ezután jött, szegény Balázs hajnalra rosszul lett, egész éjszaka hányt és hasmenése volt. :( Mivel reggelre már elég vacakul nézett ki, elküldtem a dokihoz. Persze sok érdemlegesett nem mondott, ez most egy gyors lefolyású vírus, igazából gyógyszer-féléből is csak vény nélkülit javasolt. Úgy látszik, mi sem úsztuk meg a járványt, legalábbis Bazsa elkapta, de nagyon reméljük hogy Huni és én nem fogjuk, mert az problémásabb lenne jelen helyzetben.
Egyébként Hunor látszólag percek alatt átlendült a tegnapi szúrások okozta sokkon, de azóta mintha összetört volna lelkileg, sokat nyafizik, nyűgösködik, amit külön súlyosbít, hogy Balázs néha eltűnik a látképből (lefeküdni, vagy egyéb okból). Elég apás lett ez a gyermek, ami az oltás óta különösen megnyilvánul nála.
Sajna két napja én is egyre rosszabbul vagyok; továbbra is csak az boldogít: optimális esetben másfél hónap múlva ez véget ér. :) Viszont így most elég nehézkes a Hunor-pesztrálás, amit érzékelve a srác egyre jobban követeli a vele való foglalkozásunkat.
Huni most különben gatya nélkül, egy szál bodyban-pólóban és zokniban rohangál. A mai napon már többedízben veszi le a naciját, ezt leginkább arra tudom visszavezetni, hogy itthon Balázs is hasonló szerelésben flangál mindig. Hiába, ő már olyan nagyfiú.
Kidőléseink miatt a felmérések is tolódni látszanak, ami nem jó, már csak azért sem, mert nem lesz folyamatosan munkánk. Bence is elköltözik a hétvégén, ha holnap nem tudunk elmenni (amire jó esély van), nem tudom, legközelebb mikor lesz lehetőségünk felköszönteni. Talán majd összekötjük a húsvéttal, gyereknappal, karácsonnyal...
Ja, én ezúton is köszönöm szépen a családtagoknak a kedves felköszöntéseket, jókívánságokat! :) A fiúktól egy gyönyörű kis csokor virágot kaptam, igazán jól esett. :) Hát még a bonbon, amit mellékeltek hozzá! ;) Lindt csoki-válogatás, hmmmm...! :)
Jó múltkorjában írt, telefonos zaklatásról szóló bejegyzésemre válasz érkezett a C. Partners képviselőjétől. Akit érdekel, itt tekintheti meg a nyilvános komment(ek)et és a teljes postot.
Utolsó kommentek