Tegnap "elintéztük" a védőnőt. Nem volt egyszerű elcsípni, mert közben visszarendelték Kőröshegyre, viszont a kiskönyvet muszáj volt megírni a következő vizsgálatokat megelőzően. Jól elhúzódott a dolog, Bazsa morgolódott is miatta, mert utána sietnünk kellett Pestre. Egyébként tök gagyi az új kiskönyv, se kép, se színes valami, egy sima fehér borítós füzetke, hasonló, mint anno az ellenőrző volt suliban. :D Közben egy rakás idióta vizsgálatot is felvetett, amiket el kéne végeztetnem (a fogorvostól kezdve mindenféle genetikai szűrésen át a toxoplazmáig...), hát ezeknek majd max a felét ha megcsinálom, meg vannak ezek huzatva teljesen. /Aki esetleg képben van, az tudja, ezek többsége miért hülyeség./
Közben a cégnél is pörögnek az események. Sok zűr és morgolódás után személycserére szántuk el megunkat. Nem volt könnyű döntés, de azt hiszem, hosszú távon ez lesz jobb, mert mi sem tudtunk előrelépni, és az illető sem igazán volt megelégedve a helyzettel, sem anyagi téren, sem a munka-mennyiséget, sem pedig egyéb körülményeket tekintve. Magyarán mindkét félnek több elvárása lett volna a másiktól, ez meg így nem vezet sokra. Az bíztat, hogy eddig még mindig a körülmények alakulása miatt szántuk rá magunkat 1-1 radikálisabb, elsőre ijesztőnek tűnő lépésre, de végül a kockázatból mindig cseresznye lett (tudjátok: "kockázat nélkül nincs cseresznye" - szóvicc), eddig legalábbis - lekopogom. :)
Szóval most hogy már így alakultak a dolgok, kifejezetten szakképzett munkaerőt keresünk (részben esetleges profilbővítés végett), ezért kíváncsiak voltunk a lehetőségeinkre és a munkaerő-kínálatra. Felvetük a kapcsolatot néhány álláskeresővel, továbbá kiírtam a honlapra is, és feladtam egy hirdetést. Meglepő módon fél nappal később már többször csörgött is a telefon, illetve folyamatosan jönnek befelé azóta is az önéletrajzok. Rengeteg ember keres állást, mert az elmúlt hónapokban sokan vesztették el a munkájukat, ami elég szomorú és ijesztő. (Remélem, a távozónak hamarosan sikerül igényeinek megfelelő helyet találnia.) Szívem szerint akár több embert is felvennék, sokaknak lenne fontos az (vagy más) állás. Ráadásul a fizetés-igényük sem oly' magas, mint amire számítottunk: a többség (teljes munkaidőre) 90-120 ezer Ft körüli összeget jelölt meg, ami szakképzett, gyakorlott munkaerő esetén kifizetődő, ha a Jóisten is úgy akarja, és munkánk is adódik folyamatosan.
Minden esetre most pénteken még Bazsa mehet Kanizsára dolgozni, aztán szép lassan majd csak kialakul a hogyantovább.
...
Még akartam volna pár dologról írni, de annyira nem lényegesek (illetve dehogynem), de most fáradt vagyok, vacakul vagyok, ennyi mára elég volt, osszátok be. :) Jóéjszakát!
Utolsó kommentek