Nagyon durva héten vagyok túl. Huni kő keményen megdolgoztaott, leginkább a mai és szerdai napokon jutottam el a totális kikészülés határára. A repertoárja megint széles volt: kiborított, szétszórt mindent, többször összevizezte magát, ma pl. a frissen festett falra is küldött a meggyléből, az egyetlen működő számítógépet folyamatosan kapcsolgatta, egész nap rajtam lógott, nyűglődött, mindent tönkretett, egyszerűen folyamatosan csinálta a gaztetteket. Balázs meg egész héten hajnaltól Pesten volt. Közben ez a meleg is meggyötört, többször éreztem úgy, hogy megfulladok vagy elájulok - miközben Hunikával viaskodtam, hogy mondjuk berángassam az utcáról, átszenvedjem a pelusát, vagy hasonló. Mindezek mellett a kisebbik poronty sem könnyíti meg a helyzetemet: akkorákat rúg belém, hogy az már sokszor fájdalmas, de legalábbis kellemetlen. Kívülről ez biztosan jópofa meg aranyos dolog, de én már nem élvezem. Ráadásul sokszor itt-ott feszít, fáj is, ami szintén elég zavaró mondjuk Hunika utáni kajtatás közben. Mindezek közben szerettem volna dolgozni (azt csak ímmel-ámmal sikerült), meg takarítani, rendbetenni (tök fölöslegesen) a lakást, de úgy elég nehézkes, ha valaki lépten-nyomon az ember sarkában van, és rosszalkodik. Egyszóval tényleg nagyon kemény volt ez a hét, nem csoda, hogy ma délelőttre már a sírógörcs tört rám.
Tegnap Balázs beszerzett egy rácsos kisajtót, de azon is sikerült jól összekapnunk, mert boltban, ráadásul nagyon drágán vette (30 ezer körül volt!!). Persze megérthető, hogy nem volt rá sem ideje, sem energiája, hogy sajátkezűleg elkészítse, de nem hittem volna, hogy ennyiért mérik ezeket a vackokat. :(
Este neki is látott felszerelni, Hunor rögtön meg is jelent nagy buzgón, kezében egy akkus csavarbehajtóval... Na mondom, ha ő szereli fel, akkor nagy mutatvány lesz alkalmadtán lebuherálnia is. Aztán próbálgatta, és mikor látta, hogy becsukódás után már nem lehet kinyitni, rögtön alánézett, azt vizsgálgatta, hogy nyílik a trükkös kis ajtó. Meg aztán nekifeküdt, rángatta, de ha ezt rendszeresíti, akkor nem adok ennek a rácsnak egy hetet sem, valószínűleg csúfosabban végezné, mint a ketrec.
Az elmúlt napokban kegyetlen kánikula volt, iszonyatos viharokkal váltogatva. Annyira bolondos volt az időjárás, néha egész nap ki-be kapdostam a kiteregetett ruhákat. Két égszakadás között viszont tényleg meg lehetett főni, ilyenkor Hunikával csobbantunk egyet-egyet az új medencéjében. Mondanom sem kell, nagyon élvezte a pancsolást, még a medencébe helyezett műanyag kertiszéket is vízicsúszdának használta.
Azért hogy érzékeltessem, mennyire más világban élünk már, Hunika ma MSN-en (aki nem ismerné, az egy Skype-hoz hasonló, társalgásra alkalmas progi) "telefonált" a Vivivel. Igaz, ezen a gépen nincs kamera, meg hangszóró is csak fülhallgatón keresztül, de azt le nem vette a buksijáról. :P Igaz ő nem egy beszédes, ezért inkább csak a Vivi csacsogott, Hunor pedig gépelt közben szorgosan.
Utolsó kommentek