A hét meglehetősen eseménydúsra sikerült, nem is bánom már, hogy végre vége. Igazából semmi kiemelkedő esemény nem történt, de valahogy mégis annyi minden volt, jöttünk-mentünk, hozzánk jöttek, zajlott az élet.
Hétfőn a Mama leugrott egy kicsit tehermentesíteni. Leginkább a Hunit terelgette, ami valljuk be, elég nagy könnyítést jelentett számomra. Emellett amiben tudott segített. Már akkor igen melegnek ígérkezett az idő, így javaslatomra a Hunor-medencét is kitakarította. Szép tiszta lett, gyorsan
***
...na eddig jutottam tegnap, aztán Hunika felébredt, és onnantól program van. Ezt követően meg már nem volt szabadidőm, mire az esti szusszanáshoz értünk volna, Balázs lecsapott a gépre, így inkább az alvást választottam. Kb. ezért nem tudok már hetek óta blogolni, és nem pedig azért, mert mondjuk ég a ház...
Amúgy azt akartam még írni, hogy hétfőn a Mamával gyorsan feltöltöttük a medencét. Másnapra felmelegedett annyira, hogy pancsizni lehetett benne (26°C körüli volt), szerdán pedig már 30°C felett volt a vize. Hétfő délelőtt Viviék is beugrottak, elsősorban csúszdázással és tökszüreteléssel telt az ittlétük. Több szempontból is szerencsés volt, hogy aznap el tudott jönni a Mama, Hunika hajkurászása mellett nem tudom hogy oldottam volna meg a napomat, valahogy beütött a telefon-dömping, (most hogy júliusra már nemigazán van szabad munkanapunk) mindenki gyorsban felmérni, megrendelni vagy érdeklődni akart.
Keddtől csütörtökig Bazsa "kimenőt" kapott, így együtt tölthettük ezt a három napot. Minderről mellékelek is néhány illusztrációt, plusz egy képet Bazsa kétes sárgadinnyéjéről...
...A minap pedig eddig jutottam, nem túl sok, de már inkább publikálom, mert fogalmam sincs, mikor tudnám befejezni ezt a bejegyzést. Most húzok aludni - jóéjszakát!
Utolsó kommentek