Annyira gyorsan elszállt ez a hosszúhétvége! Kissé fájdalmasan is ért a hétfő, mert már egész' jól ráálltam a lazításra, meg persze arra, hogy együtt lehet a család, senki nem siet sehová.
Vasárnap lejöttek Viviék is a Balcsira, így este átmentünk hozzájuk Szárszóra. Még a büfésoron egy "kis" étkezést is megejtettünk (lángos-pizza-sajtburger-palacsinta menüsorral), mert hát ki tudja, lejutunk-e még oda valaha. (Az idei szezonnal egyébként végleg bezárnak ott a kajáldák, lebontják a létesítményt.)
Hétvégén Hunit megpróbáltuk átszoktatni a szobájukba. Eleinte csak a matracot vittük át, majd később a kiságyat (rácsos, mert még csak az van) is. Több - sikertelen - próbálkozásunk is volt, többnyire úgy altattuk őt el, hogy Balázs kiszerelt két rudat az ágyból, hogy szabadon ki-be mászkálhasson, amit persze meg is tett, így végül mindig csak visszakerültek azok a rudak. Mondjuk az külön vicces volt, ahogy Huni sajátkezűleg szállt be a csavarozásba, kezében az imbuskulccsal.
Végülis vasárnapról hétfő reggelre már egy éjszakai ottalvást is megejtettünk vele. Nem volt könnyű elaltatni, és amíg el nem szunnyadt, Bazsa ismételten visszatette azokat a rácsokat, csak mikor már elszenderült, akkor csempészte ki őket ismét. Ő végülis nyugalmasan végigaludta az éjszakát, én már kevésbé. Szinte egy szemhunyásnyit nem aludtam, folyton felébredtem, hallgatóztam, és a többszöri éjjeli pisilés-hadjárataimon persze nem bírtam ki, hogy be ne menjek hozzá minden alkalommal. Igazából arra számítottunk, hogy reggel (esetleg már az éjszaka) átcsámborog hozzánk, de végülis nem így lett. Reggel átkiabált nekünk, és persze alig vártam, hogy szaladhassak hozzá. :) Szerencsére hétfőn Balázsnak nem kellett személyesen közreműködnie, így elég volt reggel kelniük és elindulniuk Pestre. Ennek ellenére, talán a hosszú hétvége után, engem ismételten megviselt az elszakadás, és talán furcsa, de potyogtak a könnyeim, amikor elporoztak az utcánkból... Viszont már délután hazajöttek, aminek nagyon örültem. (Egészen addig, amíg Balázs el nem kezdte sorolni zsörtölődve, hogy miket nem végeztem el otthon...)
Egyébként szó ami szó, tényleg nagyon nehézkesen mozgok már, és ez a tehetetlenség valami rettenetes! Már nehezemre esik a földről felvenni ezt-azt, de az is gáz, mikor Huni behív a szobájukba, és mire letelepedek mellé, már rég kiszalad, valami rosszcsontságot művelni. Persze mire feltápászkodom (olyan igazán öregasszonyosan), addigra már el is követi, amit kitervelt.
Tegnap pl. szerettem volna egy kicsit kiporszívózni legalább a szobákat, de már az elején becsípődött a derekam. Épphogy tényleg a nagyját össze bírtam szívni. Ezek után roppant vicces dologra szántam el magam: az étkezőben lehuppantam egy székre, és onnan szippantgattam össze amiket elértem. Ez azért már elég gáz, biztos szánalmas képet festhettem. :P
Ami mondjuk a legjobban bánt, hogy Hunit nem tudom már úgy ölelgetni, felkapdosni, kergetni. Ha mégis megteszem, az később (kisebb görcsölés formájában) megbosszulja magát. Ő persze ugyanúgy igényelné az ugribugrit, így hát általában kis fáziskéséssel baktatok mögötte.
Ma reggelre egyébként megintcsak a szobájában aludt a srác, ezúttal talán még macerásabb volt az elaltatása. Amennyire eddig nem volt vele gondunk (tényleg csak át kellett öltöztetni és betenni a kiságyba, pár perc múlva már aludt is), most annyira megkűzdünk vele. De most mindketten bementünk vele a szobába, majd váltogattuk egymást, símogattuk, mindenhogy próbáltuk rávenni az alvásra, ő viszont leginkább ki akart jönni (játszani), dobálta kifelé a békáját, és hasonlók. Végülis nagy nehezen csak elszunnyadt.
Hunika most már totálisan apás lett, és nagyon rosszul viseli, amikor Balázs otthagyja őt a nagyszülőknél Keresztúron. Mikor leszállítja őt és menne tovább dolgozni, akkor Huncus zokog, és már-már úgy kell Balázsnak elsurrannia, ezért tegnap este kitalálta, hogy - ha már sajnos velem nem lehet otthon hagyni - mehetnék velük én is. Így is lett, úgyhogy most is éppen Rákoskeresztúrról pötyögök. A srácok (Hunika és Bálint) most épp a Nagypapával a kertben rosszcsontkodnak. :)
Egyébként egyrészről kicsit negatív is ez a kiruccanásom, mert rengeteg dolgom lenne még otthon, a háztartási munkálatokon túl a postát is át kellett volna vennem, és munka-ügyben is akadt volna bőven teendőm. Kissé morcos is voltam a Balázsra, hogy nem szólt előbb, mert akkor máshogy időzíthettem volna pár dolgot.
Mindezek mellett azért nagyon örültem, hogy velük megyek. Nem is gondoltam volna, hogy ennyire. Azt hittem, a hajnali fél 5-ös kelés jobban megvisel, de közhelyesen fogalmazva a cél szentesíti az eszközt: momentán ez zavart a legkevésbé. Mikor elindultunk hajnalban 3-asban, akkor éreztem csak, hogy valami helyrezökkent bennem, és nagyon jó érzés töltött el, hogy ott lehetek velük. (Mindezt nem tudom értelmesebben megmagyarázni, mert amúgy én sem gondoltam volna, hogy ekkora hatással van rám az egész napos elszakadás.) Különben ha otthonmaradtam volna, akkor kb. reggel hétig hánykolódtam volna még kisebb-nagyobb gyomorideggel. De ezt úgyis csak az értheti, aki már átélte. :)
A munkákat kisebb-nagyobb időzítési nehézségekkel (szülés körüli munkaerő-biztosítás) próbáljuk folyamatosan táblázgatni. Igazából az jelent kisebb nehézséget, hogy konkrétan a Benó szeptemberi beosztása még nem fix, így nem nagyon tudjuk, hogy esetleg kell-e, és ha igen, mikor kihagynunk munkanapokat a jövő hónapban (mindegy, hosszú és bonyis :P ). De eddig szerencsésen alakult, mert akik (jóval) korábbi felmérések kapcsán jeleztek vissza, mind szeptember végi vagy októberi időpontot kértek, így addigra már csak helyrezökken a menetrendünk. Azért röhely (vagy inkább szomorú) tényleg, hogy már egy szülést is jól időzítve, laptoppal felszerelkezve, és maximum pár napos kieséssel tudunk csak lebonyolítani.
Közben már a szülés időpontját is tervezgetjük, bár babonából inkább nem írom le, hogy első körben melyik napot találtuk szerencsésnek. De majd még meglátjuk. Hétfőn már valószínűleg le is fixáljuk.
Sajnos a kisággyal (csak úgy, mint a belevaló matraccal, a műhellyel, budai lerakattal és minden egyéb extrasürgős teendőnkkel) még semmi előrelépést nem tudtunk tenni. Többnyire Balázs dolgozik, ha esetleg mégsem, akkor vagy lótunk-futunk valamerre a dolgunk után, vagy éppen otthon próbálja egyben tartani a kertet. Egyszerűen bármit teszünk is, mindennel lemaradásban vagyunk, minden úgy tűnik, mintha teljesen elhanyagolnánk, közben az a legritkább eset, hogy kikapcsolódnánk, vagy csak heverésznénk tétlenül. Ha esetleg pihizünk, annak már alapos oka van. Mostanában amúgy is elég kimerültek vagyunk, Balázs az allergiája miatt kel fel éjszakánként, én meg a pipilős-köreimet teszem meg, éjjelenként állítólag többször (én sokszor csak egyről tudok, mire Balázs váltig állítja reggel, hogy háromszor is kimentem...). Már csak egy (bő) hetünk van hátra az új kis jövevény megérkezéséig, addig pedig nem lett volna hátrányos, ha úgy összességében kipihenjük magunkat. Ki tudja, ő vajon hogy fogja átaludni az éjszakákat. Elképzelhető, hogy vele esetleg nem lesz akkora szerencsénk mint Hunival - de azért én reménykedek! :) Akárhogy is, már roppant kíváncsiak vagyunk rá!! ;)
Utolsó kommentek