Már inkább nem is írok semmit. Ennek leggyakorlatiasabb oka, hogy bárhogy ügyeskedek, sehogy nem marad rá időm. Meg rengeteg más dologra sem, de a blogolás a prioritási listán eléggé hátra csúszott, lemaradva az étkezés, WC-zés, mosakodás, és egyéb - mások számára alapvető - napi tevékenységek mögött, melyekre szintén már csak úgy ímmel-ámmal futja. Biztos poénosan hangzik, de annyira nem is az.
A másik alapvető oka, hogy kellően egysíkú lenne, ha minden nap ugyanazt írnám, vagyis hogy egész nap őrültekháza volt, kapkodtam, mégsem érek rá semmire. Munkánk dögivel, elintézetlen teendőnk rengeteg, a lakás a feje tetején, Hunorka pedig ott ül a rumli-kupac csúcsán. Nagyjából ezzel el is meséltem egy napunkat. Illetve az összes többit is.

Ennek az óra-átállításnak sokan örülnek, mondván, egy órával tovább alhatunk. Valahogy én ezt most nem éreztem, de hamar rá is jöttem, hogy miért. Egész egyszerű a magyarázata: ez a plusz egy óra nekünk plusz egy óra teendőt (munkát, gyerek-pesztrálást - szóval mindent, de alvást biztosan nem) jelent, már csak abból adódóan is, hogy Nimródka nem hallott még az időátállításról, ergo csak emiatt nem alszik egy órával tovább. Kár. De azért továbbra sem panaszkodhatok kicsi Angyalkámra: az éjszakákat már átalussza, csak elég korán, hajnali 5 körül kel.

Nem népriogatásként írom, de történt pár hete, hogy egy standard hétfői, szokásosan zúzós nap végéhez közeledtünk - volt benne minden, telefonok dögivel, fiúk Pestre mentek, Nimródkát rendezgettem, meg persze szopizott is bőségesen, miegymás, így a nap hasznos részéből leginkább az étkezéseim és ivásaim maradtak ki. Ennek köszönhetően mire a fiúk este hazaértek, már úgy szédelegtem, mint aki egész nap alkoholizált. Bármit csináltam (hidegvíz, friss levegő, stb.), néha már ki-ki maradozott egy-egy kép, úgyhogy igyekeztem is nyugvóra térni. Akkortájban még Nimi is felkelt egyszer éjjel, de éreztem, hogy akkor sincs még rendjén a hogylétem. Mivel még reggel is holtkóros voltam, átugrottam a védőnőhöz (illetve a srácok miatt amúgy is aktuális volt egy látogatás), és megmérettem a vérnyomásomat. Keményen 90/60 volt is, ami legalább megmagyarázta a szédülésemet. A védőnő persze sok-sok evés-ivást javasolt, ami így szoptatás esetén nagyjából a nap fennmaradó részét ki is tenné, de hát kinek van erre ideje? Továbbá a vérnyomásomra ő is a kávét/teát/kólát javasolta, és a vészesetre való tekintettel egy kicsit akkor még ittam is ezekből, de amúgy a szoptatás miatt ez sem folytatható. Úgyhogy lényegében sakk-matt.

Hozzá teszem, Nimródka - továbbra is - szopizik bőséggel, ezért is üthetett ki ennyire a dolog. A minap mérettük, a nettó súlya immár bő 6 kg volt. Igaz, most az elmúlt 3 hétben egy kicsit kevesebbet gyarapodott, mint az ezt megelőző 3 hetes periódusban, de azthiszem, kevésnek éppen ez sem mondható. :)

A srácok változatlanul imádják egymást. :) Huni előszeretettel nyomul oda kisöccséhez, hogy megpuszilgassa, betakargassa, sőt, ha rajta múlna, teljesen önállósítaná is magát, nem egyszer látott hozzá, hogy felemelje, betegye a kiságyba, vagy átpelusozza a kis Gombócot.
Hunor amúgy nagy szövegláda lett a hetekben, mindent mond, ami éppen megtetszik neki. Újabban felkapott szavai a kisbaba (asszem kibbaba-t mond rá), ami alatt természetesen a Nimit érti, valamint továbbra is az alma, dió, "hagyd abba!" (vajon miért... :D ), tej, tea, "kakó" (kakaó) és kaki (össze nem tévsztendő a kettő! :P) viszik a prímet. Ezen kívül szívesen énekelget is, a kedvenc dalai első két szavát (vagy szótagát) ismételgeti előszeretettel, meglepően tisztán. Pl. "Boci, boci...", "Bújj-bújj..." és "HOPP Juli"(ska). Meg persze van, hogy este későn még 15-ödszörre is el kell énekelnem a Csiri-birit, vagy a Bóbitát. Különben most nagy YouTube-fan lett a Huni (aki nem tudná, ez egy olyan webhely az interneten, ahol sok-sok zenés - és egyéb - videoklipet lehet megnézni). Szóval itt nézegeti kedvenc gyerekdalait, népdalait a laptopon, amikhez jópofa animáció is tartozik. Persze ott is szeretné magát önállósítani (néha sikerül is ki-be kapcsolnia a gépet, megnyitnia ezt-azt, elindítania egy-egy videót), de ő leginkább a képernyőt próbálja nyomkodni. Mondtam is Balázsnak, hamarosan vennünk kell neki egy érintő képernyős számítógépet - hiába, ez itt a XXI. század, kérem szépen.

Lekopogom, munka terén továbbra is dömping van, szerencsésen be is vagyunk teljesen táblázva, több hétre. Lehet, hogy mindenkire rászakadt az OTP, de az is lehet, csak egy költözés vagy lakásbővítés helyett kényszerülnek sokan galériát rendelni. Míg egy hónapja leginkább a rekord kicsi, leginkább ágy méretű galériákkal voltunk tele, most elsősorban a nagy méretű, vagy más okból drágább megrendelésekre van igény. Csak hát mindezt győznünk is kéne. Régebben egy erősebb nap után, főleg, ha késő este még Bazsa is beállított a friss felmérésekkor megrendelt munkákkal, fent maradtam éjjel, megírkálni a másnap postázandó szerződéseket és egyéb, ezzel kapcsolatos adminisztrációkat. De most már erre sincs lehetőségem, mert ha nagyon belemélyedek, néha rájövök, hogy hoppá, lassan kelni kéne, ami nem éppen szerencsés. Szóval a gyereknevelés nem éppen lazításból áll, főleg, ha az ember igyekszik mindezt nem másra testálni. Úgyhogy remélem, most már minden hajadont és fiatal menyecskét jól eltántorítottam a gyermekvállalás gondolatától! :D (Persze kontra erősebbek az érvek, de ezt most idő és türelem híján nem fejtem ki.)

Az október 23-a nálunk igen csendesen telt, legalábbis ami a nap ünnepélyességét illeti. Gyerkőcökkel képtelenség lett volna kimozdulni bárhová, meg hát mondhatnám, minek is. Szerettem volna legalább valami "ráhangolót" nézni a TV-ben, de még csak ott sem volt semmi értelmes nézni való. Meg is döbbentem, a TV-csatornák leginkább a "menetrendszerű", hétvégi jellegű, nézésre alkalmatlan repertoárjukat adták. Ellenben nem így az ügyfelek. Minden zavartatás nélkül hívogattak, mintha legalábbis nem piros betűs szünnap lenne.

Közeleg a Minden Szentek és Halottak Napja. Mi egyik loholásunk alkalmával útba ejtettük az óbudai temetőt. Persze sokat most sem tudtunk ott időzni, de örülök, hogy hogy legalább eljutottunk. Ettől függetlenül azért szívesen megnézném Mindenszentek estéjén is, ritka nagy hangulata van olyankor a mécsvilágtól pislákoló temetőknek. Szomorú, de pont ettől magával ragadó az egész.

Különben Óbudán egy bútortervező szoftver miatt jártunk. Mivel évek óta rendszeresen kérnek a megrendelők árajánlatot beépített (vagy egyéb) szekrényre, polcra, bútorra is, ezért most már beruházott Bazsa egy ilyen fejlesztésre. Elég egyszerű kis program (mondom én, aki még egy Basic-hez sem értek), de be lehet rajta mindent állítani, kilistázza a szekrények anyagszükségletét, kiírja a lapszabászathoz leadandó méreteket, kiszámítja az anyagköltséget, és a - beállításaink szerinti - fogyasztói árat. Végülis okos kis megoldás, (max.) pár órára csökkenti az amúgy több napnyi tervezgetési időt, csak túl sok a beállítási lehetőség rajta, ezért én még nem látom át teljesen. :P De a fejlesztéseknek, bővítéseknek mindig örülök, hosszú távon ez viszi előre (vagy csődbe?) a céget. Ilyenkor szoktam én nagyképűen azt mondani magamnak (mert néha így magamban megbeszélem azért a frankót), hogy "Válság? Ugyan már, hol van az már!" Ha nem is ilyen laza a helyzet, de azt hiszem, mi ezt eddig elég simán megúsztuk, és tele lennénk ötletekkel, tervekkel, csak egyszerűen az idő, idő, idő, ami egyikőnknek sincs. Munkaerőre meg szert tenni ilyenkor - szerintem még elég kockázatos.

Na, megyek is, mert felébredt nagyobbik fiacskám! :) Valamint Balázs is elkapott: "Te miért nem dolgozol már megint?!" (Ez amolyan családunkon belül szokásos feketehumor - csak azért jegyzem meg, mert az utóbbi időben feltűnt, hogy sokan kissé véresebben veszik a kelleténél olykor komolynak beállított párbeszédeinket.) További kellemes het(ek)et mindenkinek! :))