Ez a mai cím is kettős értelmű. Egy felől, az elmúlt hetekben olyan dolgok megestek velünk, amikre néha azt mondtuk, ilyen nincs, csak a (rém)mesékben. Másfelől - jórészt az előbbiek hatására - csupa olyan baromságokat álmodunk össze éjszakánként, ami már nem is tudom, hogy jellemezzem: komikus, vagy inkább gáz.
Kezdjük a realitásokkal. Sajnos itt, nyílt publikum előtt (betartva némi etikai, személyiségi és egyéb illemszabályokat) csak rébuszokban beszélhetek, de a lényegesebb esetekről már úgyis értesültek a (legközelebbi) családtagok. A változatosság kedvéért céges téren megint jól meg... jártuk, járjuk. Tényleg amúgy is mindig van valami problémánk, hát most meg aztán főleg. Na egy szó mint száz, most még megfelelő munkaerőt is vadászunk, elsősorban a budapesti munkáinkhoz. Ez persze a már megszokott huzavonával jár: álláskiírás, jelentkezők hada, válogatás, részemről lelkizés, hogy kit miért igen vagy ne, anyagi és egyéb, alkalmassági mérlegelések, aztán esetleg kiderül ismét, hogy akire úgy gondolnánk hogy igen, azt inkább mégse... Sőt, a mostani táborban még jópár... "érdekes" figura is felbukkant, hát nem akarok senkit megbántani, de nehézkesebb esetek. Sajnos, Balázs szilárd megállapítása, hogy a fiatal, szakképzett, JÓ szakemberek túlnyomó többségükben már elhúztak külföldre. Most is jócskán 50 feletti létszámmal jelentkeztek, de az ujjaimon meg tudnám számolni, hányra mondanám azt élből (legalább elvi síkon), hogy "fel van véve!". Ráadásul ez a meghirdetés óta (azaz kb. 2 hete, de legalábbis az első 2 napon) folyamatos telefonáradatot jelent - első nap hajnaltól estig szinte nonstop szólt a telefonom -, mert hiába írtuk ki nagy betűkkel hogy hol és miként jelentkezzenek, valahogy 90 feletti százalékban inkább a telefonszámomra csaptak le, minthogy bármit is elolvastak volna ebből... (Illetve valaki még a XVII. kerületi címet is kibogarászta, és minden előzetes nélkül személyesen libbent be - persze anélkül, hogy mi meg ott lettünk volna.) Mindegy is, csak találnánk már valaki megbízható embert, reális "áron", meg valami kiutat, úgy mindenből...
A többi kisebb-nagyobb bosszúságunkat már nem is részletezem, volt abban minden, ami a hipochondriámat vagy a létbizonytalanság-érzetünket erősíti. Kár is belemenni, úgyhogy inkább áttérek az álmodott álmokra. :)
Hogy ennyire ne legyen már beborult ez a post se, következzék néhány gyöngyszem, elsősorban a gyerkőcöktől. Mert most már ők nagyok, és bizony a fantáziájuk nappal is határtalan, ennek megfelelően éjjel is történnek az események... :D
Az egyik ilyen még jópár hónapja esett meg, de azóta sem bírom megállni, hogy ne fogjon el a röhögés, ahogy felidézem a pillanatot. Már éjszaka volt, család álomba szenderülve, mire Nimród nyöszörgésére ébredünk fel (a kiságya még ott van mellettünk a hálószobában - de már nem sokáig). Aztán felült, és motyogva tepert át az ágyunkra, azután hozta a takaróját... Na a takaróról tudni kell, hogy Nimike életében legalább olyan domináns és biztonságot adó alapvető tényező, mint A SAPKA. :) Szóval megfogta a takarót, a kedvencét, és rázta ererrel, közben figyelve az eredményt, mintha legalábbis morzsákat próbálna kirázni belőle. Kérdeztük, mit csinál, hát - egyem a szívét - azt magyarázta ott félálomban, hogy "Benne volt az EMBER a takaróban!!" Na ez az "ember" akkor, ott úgy hangzott, mint valami mumus-szinoníma; és hogy egy ilyen az ő kis biztonságot adó takarójában - jujj, még belegondolni is rémes! De közben olyan édes volt. :D
Na, de Hunor sem volt semmi. Ez már egy frissebb eset, mikoris egyik reggel azzal kóválygott ki a szobájából, hogy rosszat álmodott. Persze rögtön jött a gyors interjú, mégis mit álmodhatott. Hát mit is... "Azt álmodtam, hogy Nimród kergetett, egy láncfűrésszel!" E! No comment. :D Első gondolatom az volt, hogy de morbid. Második (látva minden nap a kergetőzésüket, rosszcsont vérüket és érdeklődési körüket), hogy ez milyen életszerű... ;)
Aztán nemrég Niminek volt ismét rémálma, hajnalban valami boszorkányról motyogva mászott át az ágyunkba. Sajnos már nem tudom felidézni, de az is elég komikusan hatott. :P Ez olyan izé helyzet, az ember persze sajnálja a kis betyárjait, ölelgeti, megnyugtatja, de közben alig tudjuk Balázzsal visszafogni a kuncogásunkat, ahogy elő tudják adni a gyerekek a sztorijukat. :)
Ráadásul én sem panaszkodhatok. Az elmúlt két hétben olyan vacakul alszom, hogy reggelente kimerülten ébredek, hiába alszom a szokásosnál is többet. Túl sok minden nyomaszt, és ez az álmaimon is meglátszik. Többnyire mindennapi dolgokról álmodok, nem odaillő közegben. Nagyrészt árajánlatokat, munkával kapcsolatos teendőket, meg barlangokat látok... :D Igen, barlangokat. Mostanában elalvás előtt különböző barlangos könyveket olvasok, úgy látszik, ez nem túl jó választás. :D De azt hiszem, a két nappal ezelőtti álmom viszi a pálmát... "nagyon gáz" kategóriában...
Szóval a metróban (már a tömegközlekedési eszköznél) voltam Budapesten. Aztán beejtettem egy fél pár robotgép-habverőt a sínekhez. Tudtam, hogy nem szabad, de benyúltam, hogy kivegyem. Szerencsére nem csapott el a szerelvény, viszont ettől az egész rendszer leállt. El kellett menni messze vidékre valami sportpályára a kulcsért, hogy újra lehessen indítani. Ez helyileg egy Mátra-környéki településen volt. Az álmomban konkrét neve is volt a településnek, talán "Gyöngyöstüttő" (!) vagy mi a frász. :D (Ébredezve első kómámban még eszemben is volt, mert az volt az első gondolatom, meg kell néznem, létezik-e ilyen település a valóságban, hehe.) Szóval készülődtünk elmenni oda, de ez is olyan bonyodalmas volt, először nem akart elvinni Balázs, aztán végül mégis. Lefürödtem az indulás előtt, de valamiért fürdőruhát vettem fel... Közben meg totál kellemetlenül éreztem magam, hogy miattam állt le a metró... Aztán már éppen indultunk volna, mikor kaptuk a hírt, hogy sikerült újraindítani a rendszert, ráadásul nem is miattam állt le. Csak zárlatos volt, mert valaki(k) a családból (hát azt hiszem, a Bence és Tomika voltak...) pont akkor egy gravitációs számítógép-tápegységet (ehhh) szállítottak a metrón.
Pfff, hát mondtam, hogy nagyon gáz egy álom volt. Minden esetre az eset legfőbb tanulsága: SOHA ne akarjatok metróval szállítani tápegységet, főleg, ha az gravitációs elven működik..... ;)
Aztán mint Emberem utóbb elmondta, az éjjel "csak" háromszor ébredt fel a nyöszörgésemre. Ráadásul - állítólag - ez nem ritka eset mostanában, úgyhogy biztat is lelkesen, hogy lefekvés előtt vegyek be nyugtató bogyóból bőséggel... :) /Arról nincs infóm, hogy férjuram miket szokott álmodni./
Szerencsére azért jó dolgok is érnek minket. :)
Mostanában valahogy több, egymástól független helyen (különböző okokból és módon) apróhirdetés-kiemelést nyertem. Úgy látszik, Fortuna még foglalkozik velünk egy darabig. :) Meg egyéb, apró-cseprő dolgokban is értek minket szerencsés fordulatok. Ránk is fér.
FaceBook-on is sikerült elérnünk az 1000-es taglétszámot (a galériás oldallal). :) Kezdetnek nem rossz, tessék hozzánk csatlakozni bátran! :) --> http://www.facebook.com/galeria.hu
Hétfőn vért is adtam. Ez persze szintén pozitív. Úgy alapvetően jó érzés is, meg már maga a tény, hogy adhatok (ergo alkalmas vagyok rá), egy jó hír - csak mert nem volt ez mindig így. Én mindenkit csak bíztatok rá, aki teheti - a Vöröskereszt Véradós oldalán (veradas.hu) minden infót megtaláltok, de én is szívesen válaszolok a témában, személyes tapasztalataimról.
Most muszáj mennem aludni, valami szépet (rém)álmodni. :D De ahogy lesz egy kis időm (reményeim szerint nagyon hamarosan) újabb post-tal jelentkezem, mert szuperjó képeim vannak! ;) Ígérem, abban nem lesz ilyen sok szöveg. :)
Utolsó kommentek