Ennyi szívást, de tényleg... Sajnos nem sok jóról tudok beszámolni az elmúlt hétről. Negatívumról annál inkább. Úgy érzem, összecsapnak a hullámok, és lassan lehúz minket a mély. Ráadásul folyton bebizonyosodik: amikor azt hiszem, rosszabb már nem jöhet, hamar kiderül mindig: DE igen. Egyébként inkább tragikomikusan (komikusan tragikusan) telt a hét, mint depisen. Úgy értem, már inkább csak röhögtem többnyire az eseményeken, hogy ilyen nincs. Annyi apró bosszúság összejátszott, hogy ezekből csak a legfőbbeket említem.
Például rögtön úgy indult a hét, hogy a gyerekek lebetegedtek. Ez nem meglepő, ha azt vesszük, már az egész ovi kidőlt a sorból, lényegében ők maradtak utoljára. Szerencsére azért ők úgy szoktak betegek lenni, hogy a rosszalkodás, ugribugri, móka ennek sosem látja kárát. :P Ez most is így történt - minden esetre a héten már nem vittük őket óvodába.
Nem sokkal később mi is lebetegedtünk Balázzsal. Részünkről már kevésbé volt mókázós. Ez valami influenza-féle lehet, annak minden negatív tünetével. A legrosszabb talán az, hogy már lassan egy hete kiköpjük a tüdőnket is - már ettől fáj mindenünk. Hiába. Ahogy öregszik az ember, egyre jobban megszenvedi az efféle gyerekbetegségeket.
Hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy az idén nem vesszük meg a Hondára az éves autópálya-matricát. Nem, mintha nem lenne szükséges és kihasználva. De ha már a lehetőségek így hozták, természetesen megpróbáljuk úgy sakkozni, hogy az minél előnyösebben jöjjünk ki a "havi" (30 napos) matricákkal. Ergo amint lejár az épp aktuális érvényessége, megpróbálunk minél hosszabb szünetet tartani az autópályázásban, így a következőt a lehető legkésőbb megvenni. A tavalyi éves matricánk még január 31-ig érvényes volt. Talán mondanom sem kell, hogy február legelső napjaiban futott be pár sürgős felmérés-kérés...
A "pesti turné" eleve húzódott. Most már minden út előtt tízszer mérlegelünk (elsősorban a benzinköltségre való tekintettel), de a gyerekek betegsége, majd a mi egyre rosszabb közérzetünk miatt most különösen. Aztán csütörtökön már muszáj volt felmennie Balázsnak, intézni valója is akadt, és a felmérések sem várhattak tovább. De mivel én is elég nyeszlettül voltam (ő meg akkor kezdett igazán lebetegedni), és a két ördögfiókához egész napra még egészségesen is néha kevés vagyok, így abban maradtunk, csak megy és jön. Nos, ez pont nem jött össze.
Pechemre aznap reggelre már teljesen elment a hangom (lásd: legutóbbi bejegyzés), amitől a fegyelmezés is képtelenné vált, és a telefont sem tudtam felvenni (amiből szerencsére csak kisebb bonyodalom adódott...). De az igazi kabaré mégiscsak Balázs körül zajlott.
Felmérések között sikeresen belefutott egy orbitális kátyúba a csodás fővárosban, aminek durrdefekt lett az eredménye. Hurrá. Loptam tőle néhány képet (utólagos engedelmeddel), tanulságos.
Ami innen jött, kitűnő táptalaj lenne egy stand-up comedy műsor számára. Bazsa kihívta a rendőröket, akikre csak 3 órát kellett várnia a hidegben fagyoskodva. Ezzel biztos löketet adva kialakulóban lévő betegségének. Aztán csak megérkezett, de addigra már másodmagával várt - hasonló okokból. Igaz, addigra már a kocsiban is lemerült az akksi az elakadás-jelzőtől.
Mit tesz Isten, a helyszíneléshez szükséges fényképező pedig lemerült... Hívni kellett a felmentő-sereget. Balszerencséjükre a rendőrségi hívó is épp akkor merült le... DE, ezt szerencsére újra tudták tölteni a kocsiban. :) Micsoda mázli, a "cserecsapat" már rövidebb idő alatt kiért. Megcsinálták amit kellett, majd szevasz - vagyis majdnem. Mert utána jutott eszébe hősünknek, hogy még Balázsnak meg kell várnia a visszajelzést, minden rendben van-e a kocsival. Eh. Nem, nem loptuk az autót, úgyhogy további bonyodalom már nem jött.
Ellenben a felmérésre (ami miatt csütörtökig fel kellett mennünk) már nem ért oda Balázs. I love Budapest.
Külön ironikus, hogy ennyi sztorizás és óvás után - érthetetlen okból - elrepedt a féltve őrzött robotgépem vastag üveg forgótálja. :(( Tényleg nem tudjuk, mitől és hogyan történt. Ahogy nézem, talán nem folyik ki belőle a krém, de félő, hogy mégegy mosogatást már nem él túl. Így jártam. :(
De az biztos, én már egy újabb, gagyi ketyerét nem szeretnék venni, ha kell, az ujjacskámmal kavargatom majd a krémet. Főleg, hogy valójában ez is egy márkás gép lenne - csak éppen alkatrész nem kapható hozzá.
Már ki is néztem egy receptversenyt magamnak, ahol egy álompiros, álom-KitchenAid gép a főnyeremény (mert a lottón ismét nem nyertünk)! De valójában esélyem sincs rá több, mint a lottó 5-ösre... :P
A többi bosszúság már nem olyan nagy horderejű, ilyen kis apróságok, mint a legutóbbi megrendelésemet (fehérnemű) sikerült valahogy nagyjából beszerzési áron értékesítenem. (Igaz, anno a webáruház-feltöltés körüli nagy kapkodásban az lett volna a csoda, ha nem üt be valami kis hasonló baki.)
Jelenleg amúgy is olyan zavaros minden. A túlélés a cél - csak már kérdés, hogyan. Szegény kis hányattatott létű cégünk sorsa is erősen kérdéses. Most vissza kell fognom magam, hogy ne mondjak valami nagyon csúnyát. Mindegy. Aki érintett a vállalkozói szektorban, az tisztában van vele, hogy puszta becsületes, termelő munkával KÉPTELENSÉG nullára kijönni, nem hogy profitot termelni. Teljesen el van lehetetlenítve a mikrovállalkozások helyzete (de szép szenvedő szerk.) - és akkor még nagyon diplomatikusan fogalmaztam. Hát igen. Magyarország, én így szeretlek.
Úgy tűnik, ebben a gázos időszakban mindenki kezdi elveszíteni a józan ítélőképességét. Én csak nyugalomra, biztos pontra, szeretetre, összetartásra vágyom... Családok hullanak szét a válság miatt - nem akarom, hogy ez velünk is megtörténjen. Nehéz okosan gondolkodni, jó döntéseket hozni, jól mérlegelni. Én kitartok, csak azt nem tudom megítélni, ennek meddig van értelme. Most utóbb konkrétan a cégünkre gondoltam. Szeretem a munkánkat, pici vállalkozásunkat, de hogy ezt meddig van értelme erőltetnem, azt nem tudom (könyvelésileg például már nagyon régóta nincs).
Egy biztos. Amíg nem dől el 100%-osan, hogy felszámoljuk a céget, addig minden egyes napon ugyanúgy kell dolgoznunk, ötletelnünk, hajtanunk, mintha minden totál jól menne. Máshogy nem is lehet. Igaz, ettől meg kissé groteszk az egész, de legalább kifelé nem látszik, mekkora a baj. Na ennek jegyében viszont folyamatosan zakatol nálunk az ötletgyár. Szerencsére elég közvetlen kapcsolatban állunk az ügyfeleinkkel, így teljesen világos képem van arról, mire lenne igény, mi az, amit leginkább keresnek az emberek - és sok esetben országon belül nem is elérhető. Korábban már emlegettem, hogy megint valamire készülünk, és azt hiszem, most már nyilvános az infó. Az elmúlt hetekben terveztem pár újfajta galériaágyat, illetve azokhoz kiegészítőket, valamint Balázsék a műhelyben is legyártottak újabb darabokat. Ez még csak a folyamat kezdete, mint írtam, tele vagyunk tervekkel, ezeket valahogy szép sorban meg kellene valósítani.
A másik nagy előrelépés, hogy VÉGRE, most már 1-2 héten belül berendezzük és "megnyitjuk" budapesti bemutató helyiségünket is. Az új darabok is ide készültek. Ez már nagyon-nagyon szükséges volt, néha naponta kell magyarázkodnom amiatt, hogy jelenleg még nem tudják élőben megnézni a galériaágyakat az érdeklődők. Most, hogy végre utolértük magunkat, ezt is muszáj megvalósítanunk.
Levezetésképpen pedig nézzétek meg egy korábbi munkánkat - csak eddig elfelejtettem megmutogatni. :) Egy nagyon jópofa, fiókos lépcső, ami galériához készült.
Ez itt csak egy bemutató kép, de további fotókat és a részletes leírást itt találjátok róla (klikk):
Praktikus helykihasználás: fiókos lépcső galériához
Utolsó kommentek